2010. július 26., hétfő

ADDS 6

Júliusban egy picit korábban jelentkezünk az ADDS játékunkkal a nyári elfoglaltságok miatt. Ebben a hónapban Dorka választott, még pedig: Yuka Hino:Shine oldalát

Gyönyörűszép igaz? Nagy kihívás volt számomra, hogy vissza tudjam adni a lágyságát, finomságát. Olyan gyönyörű virágokat és pillangókat használt:)


A legelső dolgom az volt, hogy a fotón lágyítottam, hogy finomabb vonásaim legyenek. Sikerült is, bár a hajam kicsit szőkébb lett. De csak a hajam:D:D


Két papírt, sikerült a scrapbook.hu webáruházából beszereznem. A rózsaszín indás virágokat több órán keresztül vágogattam, ollóval és művészkéssel! A zöld apró virágos papírt harmónika formában behajtottam volna, de nagyon vastag volt, ezért minden hajtást előtte domborító eszközzel áthúztam, mindig a hajtásnak megfelelő oldalról. Jó melós volt!:) Majd ugyan ebből a papírból vágtam félkör alakú, pálmafa levelet - legalább is én így hívtam. Szeretem a kihívást, és ez is az volt!

A nagy piros virágot én készítettem, Timcsó anyáknapi albumja elején található virágból, csak nem gyűrtem meg a szírmait. A pillangók is Timcsó sabloja alapján készültek! Prima virágokat tettem köré, és mindnek Rayheres csillámporos ragasztóval bekentem a szélét, ettől csillog ennyire! Imádom ezt!:)



A címhez a betű chipboard-okat zöldre tintáztam, majd beragasztóztam és zöld csillámporba mártottam. Utána, hogy ne hulljanak le, még a szokásos csillámos ragasztóval bekentem mindet! Nagyon szép lett.... szerintem:D


Aztán jött a masni, mindig elfelejtem, hogy kell megkötni... csomó videót végig néztem, és sikerült találnom egyet, ahol dupla masnit kötöttek! A videón a második masni!




A végén mindent összeragasztottam. Van ám vastagsága, az albumba is alig ment bele:D

Felhasználtam:
Prima papírok és virágok, Alapkarton, Matha S. lyukasztó, Rayheres zöld csillámpor és csillámos ragasztó és kétoldalas ragasztó, TimHoltz: Distress ink, AmericanCraft: Pearl Brads


Júliusi kedves vendégünk pedig nem más mint....
Beandy!!! Elkészült oldalát a blogján megcsodálhatod:)



ÚJDONSÁG!
Az ADDS népszerűsége egyre nő. Mások is érdeklődtek, hogy részt vennének az alkotásban. Ezért úgy gondoltuk, hogy lehetőséget biztosítunk vendég alkotóknak. Következő alkalommal
Merika lesz a vendégünk. Természetesen ha téged is érdekel, hogy egy általunk kiválasztott oldalból inspirálódva megalkosd a sajátodat, szívesen látunk téged is. Az ADDS (Altalena, Dorka, DAnett, Secima) bármely tagjánál jelentkezhetsz!


És hogy a többiek mit készítettek? Nézzétek be: Dorka, Danett, Secima blogjára!

Azt hiszem ez az oldal még digiben is kihívás lenne:D:D Ha valaki elkészítené azt is szívesen látjuk! Augusztusban Anett által választott oldallal jövünk!:D



11 megjegyzés:

Secima írta...

Brigi! Csodás lett! Imádom! A masnid tökéletes lett, ahogy az oldal is. Klassz lett a fotólágyítás is. Csak gratulálni tudok az egészhez. :)))))

Kriszta írta...

Ez nagyon szép lett. A virágot rögtön kiszúrtam. Gondoltam, hogy te készítetted. Nagyon jól sikerül és iszonyú jó rajta a csillámpor. Az indákért le a kalappal, hogy ennyit melóztál vele. De megérte, mert nagyon jól mutat.
Az esküvői albumhoz én is kerestem videót a masnikészítéshez és én pont a te blogodon találtam meg közöttük ezt a videót is.
Ja és most már tudom miért nem készülődnek azok az esküvői albumoldalak.

NőiCsizma írta...

Precíz, kidolgozott és elegáns oldal! Méltó hozzád! Külön elismerésem a türelmedért!

DAnett írta...

Csodás oldal lett Brigikém! Annyira lágy az egész, fantasztikus a színvilága tökéletesen passzol a fotódhoz. Gratulálok a címfelirat elkészítéséhez, szenzációs lett! A duplamasnidtól meg lehidaltam!! Szóval gratulálok, csodás lett!!

Bea írta...

Brigi, annyira szép lett az oldalad! És igazán Brigis. :-) Nagyon tetszenek a virágaid, és szuper lett a masnid. :-)

Eszter(beszteri) írta...

Gyönyörű lett a dupla masnid, és az egész oldalad, Brigikém! A fotó is tökéletes, és minden-minden az oldalon. Szeretem!!!!!!!!!! :)

Margó írta...

Brigi, annyira jó nézni ezt a kihívásotokat. Csodákat készítettetek. A fotók szokás szerint gyönyörű, és az a sok kis precíz finomság, az valami gyönyörűséges, és az egész kompozíció! Gratulálok!!

Dorka írta...

Drága Brigi! Elolvadós oldalt készítettél! Minden apró-pici porcikája tökéletes lett! Olyan gyönyörű virágot készítettél, hogy nem térek magamhoz! IMMÁÁÁÁÁDOMMM!

Névtelen írta...

Just a quick note to let you know that a link to this post will be placed on CraftCrave today [27 Jul 12:00pm GMT]. Thanks, Maria

Viki írta...

Csodás lett, Brigi!
Nagyon tetszik az sk virág, nem mondtam volna meg, hogy a tanfiról van :)

Unknown írta...

wow the scrapbooking
"dream" is just fantastic.
I really like the picture and
the butterfly, the flowers...
Jul.