2010. július 10., szombat

Állatkerti látogatásunk

Végre!!! Eljutottunk az állatkertben, nem érdekelt, hogy kánikulát mondtak mára, de már olyan régóta terveztük!
Úgy örülök ennek a közös programnak! Mutatom a kedvenc képeimet!


Amikor odaértünk az állatkerthez, én a főbejáraton szerettem volna bemenni, hogy a Zolinak megmutassam, de olyan hosszú kígyózó sorok álltak, hogy inkább visszamentünk egy kisebb pénztárhoz, ott nem volt senki:D
Meglepetésemre, kaptunk egy programfüzetet és térképet, ez tényleg nagy szolgálatot tett. Akkor láttam, hogy lesz fóka-show, amit már úgy meg akartam nézni!


Egy édes tündérpofa ez a fóka, nem tudom mi a neve, de a néni Manónak hívta:)


Puszit is tudott ám adni, még az arcra is:)


És aztán teljes szerelem, ez a lajhár!
Meg is tudtuk simogatni, jajj ha örökbe fogadtunk volna,
biztos ő lett volna a kiválasztott!


Gyerkekkori félelmem a zsiráf! Sosem mertem megetetni. Most hogy már merész vagyok, de nem találtam sehol zoo-csemegét!! A végén mikorra sikerült vennem, már csak a tevéknek és a kecskéknek tudtam odaadni!:)

Ezt a képet Anettnek küldöm, sokat gondoltam rá, mikor fényképeztem:)
Bocsi, de nem tudom melyik lehet Jónás:D:D


Jól kifáradtunk, azt hiszem körbejártuk az egész állatkertet, van amit nem is egyszer! A lepkékre dühös vagyok, nem engedték magukat fotózni, sokan is voltunk bent, de szerintem nem is volt most sok belőlük, max. fent a csarnok tetején akik napoztak:D:D

Hazafelé a földalattin bemondták, hogy csak az Operánál áll majd meg ( a meleg felvonulás miatt ), hűűű gondoltam hogy jutunk haza:D:D Aztán a Deák térnél szálltunk le.... így már minden rendben volt!

Azt nem kell mondanom, hogy nem kentem be napvédővel magam, és a karom rák vörös, még az orrom is leégett:D

Gyerekkoromban sem volt ez máshogy:


Ezzel a képpel köszönök el mára! További szép hétvégét mindenkinek!!



11 megjegyzés:

Kovaxka írta...

Szuper nap lehetett! Én is imádom az Állatkertet! A napot kevésbé, te is vigyázz magadra, légy szíves! :)

Szilvi írta...

Hát pedig a kence-ficék csak nem állnak távol tőled a nap ellen nem?;-P
Örülök, hogy jó kis napotok volt!

Dorka írta...

Örülök, hogy jól éreztétek magokat! Csodás fotókat készítettél! Látod mondtam, hogy vigyél sapkát és kend be magad!

Viki írta...

De jó volt olvasni a bejegyzésedet!
Képzeld, mi is megyünk jövőhéten állatkertbe, és úgy várom, mint a gyerekek. Nagyon-nagyon régen voltam utoljára. Jó kis kedvet csináltál hozzá! :)

kreativhit írta...

Mennyire szuperek az ilyen napok.
További szuper szabit nektek.

Secima írta...

Az állatkert nekünk is kedvenc helyünk. Bár ilyen hőségben most nem megyünk. Örülök, hogy jól éreztétek magatokat. :)

DAnett írta...

ÁÁÁÁ köszi Brigi a fotót! :) Nagyon jó képeket csináltál, látszik, hogy szuperul éreztétek magatokat. Sajnálom, hogy nem volt Zoo csemege a zsiráfoknál, biztos vagyok benne, hogy minden félelmed elszállt volna...annyira mókás mikor kiveszik a kezedből a kaját :) Majd legközelebb!! Köszi a beszámolót :)

éva judit írta...

Imádom az állatkertet:) Ti is jól éreztétek magatokat amint látom,azért ilyen melegbe kihagyom:)

Merika írta...

Jaj mi Andriskával készülünk, (egy éve pont ilyen kánikulában voltunk) nagyon szeretem olyan szép az állatkert a fókashow külön élmény!További jó szabis napokat!

Krisz írta...

Mi a tavasszal voltunk, igaz a gyerekekkel és az egy kicsit mozgalmasabb! Szuperek a fotók, köszi hogy megmutattad őket! Szép hétvégét neked is! :)

Juma írta...

Mindegyik fotód tetszik, de az a "zsiráfosokos", mintha beálltak volna a fotózáshoz:-))