2010. február 27., szombat

ADDS 1 - lifteljünk

Amikor vége lett a hagyományos scrapbook tanfolyam, mind a 4 moduljának, úgy éreztük, hogy nagyon fog hiányozni! Imádtuk ezeket a szombatokat! Szuper társaság jött össze, örülök, hogy megismerhettem mindenkit! Ezért Dorka, Danett, Secima és Én, összefogtunk egy játékra! 

A lényege: hogy kiválasztottam egy nekem tetsző oldalt, és ezt kellett liftelnünk. Februárban én voltam a soros, és Anna-Maria :Chlapie: egyik oldalát szemeltem ki magamnak. Ami nagyon tetszett benne, hogy van rajta varrás, paca, tépés és pillangó!:D

Ez az eredeti oldal


Azért nem könnyű a digitális világból áttérni a valóságba! Majd egy hétig ültem rajta, tervezgettem, mi hova fog kerülni, aztán nekiestem, és ezt eszkábáltam össze:)


Ebben az oldalban, ennek a fotónak a történetét írtam le! Azt, hogy mikor nyaralni voltunk, a férjem nem igazán szerette volna, hogy mindegyik fotón rajta legyen. De én meg pont azt szeretem volna:D Ekkor is éppen odaugrottam mellé, és kattintottam egyet a fényképezőgéppel! Neki még arra sem jutott ideje, hogy mosolyogjon:D Ez a fotó, hűen ábrázolja, ezt a szituációt!

Fotó? Igen vagy nem?



Felhasználtam:

Papír: Sassafrass Lass Anthem és a Lass Vintage Yummy
Prima virágok, American craft glitter milton és szegecs
Sötét kék akril festék, és világosabb kék textil festék
A "yes or no" cimke, a térning nadrágomból van kivágva:D
A zöld levelek, Beandy lyukasztójával vannak csinálnva, és a kicsi komment cimke Szofia szuper vágógépével készült,  még a Scrapbook.hu-s klubbnapon.
A pillangókat PS-el rajzoltam és nyomtattam! Majd egy kis csillámos ragasztóval díszítettem: Rayheres!
A varrás kézzel készült, varrógép hiányában és DMC fonalat használtam hozzá!



Látogassatok el Dorka, Anett és Secima blogjába is, nézzétek meg ők milyen csúcs szuper oldalt készítettek!

Jövő hónapban újra jövünk egy oldallal, addig is ha gondoljátok, ti is elkészíthetitek a saját oldalatokat, lifteljétek bátran Anna-Maria szépséges sárga oldalát, aztán mutassátok meg nekünk!:)



15 megjegyzés:

Dorka írta...

Gyönyörűséges lett Brigi! Elolvadok tőle..... Gratulálok!

Janka írta...

Annyira jó lett a tied is. Itt nézegetem már egy ideje. Nagyon jó rajta a sok varrás, a feliratok. Gratula!

Secima írta...

Brigi, ez csodás lett. Nagyon tetszik, hogy ezt a kék papírt választottad. A kommentárok elhelyezését is ügyesen megoldottad. Szuper az egész oldal. :)

DAnett írta...

Ohhh mennyire szuper lett az oldalad! Nagyon tetszik a papírválasztás, gyönyörűek a pillangóid, és óriási ötlet a témához pont passzoló Yes or No címkéd :D Imádom a pacáidat is! Gratula Brigi! :)

csuti írta...

Annyira klassz kis oldalt készítettél. Nekem is kedvem lett veletek játszani, úgyhogy ahogy időm engedi, jövök egy oldallal. Megyek megnézem a többiekét is:-)

Szilvi írta...

Micsoda morcos a férjed- hehe.
Tetszik, hogy fekete-fehér fotót választottál, jó ez a kék háttér, cuki a virágcsokor, jók a varrások és tetszenek a különféle helyre írt kommentek.

Szilvi írta...

Ja és tetszik a klub ötlete! Csak így tovább!

Ányi írta...

Jó ötlet és szuper oldal lett!

EzVicc írta...

Nekem is nagyon tetszik, és az én férjem is épp ilyen :) Ezek a pasik...

eralilla írta...

Jó kis játékot eszeltetek ki. Szépet alkottál. S jó a történet is.

Eszter(beszteri) írta...

Gyönyörű lett az oldalad, Brigi! ANnyira ügyes vagy! :)

Anna-Maria írta...

Thank you for lift my layout!
well done!

Izabella Szabó írta...

Látom Anna Maria is hagyott üzenetet.Egyébként ő maga is liftelte az oldalt.Az erdeti oldalt megnézheted a bejegyzésénél.
Az oldal szuper lett.Ugye,hogy nem olyan könnyű még a liftelés sem?

Unknown írta...

Szuper ötlet, hogy klubbot 'alapítottatok'. Nagyon szép oldalt választottál lifteléshez Brigi, a Tiéd sztem szuperebb lett, nagyon tetszik!! :) megyek megnézzem a többieket is :)

Unknown írta...

c'est vraiment très réussi, ce scraplift!!
j'aime la page de Anna-Maria mais ta version est géniale aussi
bravo!!!