2010. október 12., kedd

Réééémálom....

Megőrülök ettől... gondoltam, ha kiírom magamból talán el fog múlni!

Akinek már lopták el az autóját, tudja miről beszélek... bár senkinek sem kívánom ezt:(
Pedig már eltelt 5 év, és mégis minden héten visszatér...
Az az érzés, ahogy kerestem az autót, és rádöbbentem, hogy nincs ott ahol hagytam, arra szavakat sem lehet találni. Mondhatom, hogy sokkot kaptam, csak leültem a földre és próbáltam elhinni, hogy ez a valóság.... és tényleg velem történik.
Sírtam.... nagyon sírtam!

Azóta is, többször ellenőrzöm, hogy bezártam e az autót, van hogy késő este is le kell mennem ellenőrizni.... a férjem idegeire megyek ettől:D:D De talán már meg is szokja a végén:)))

És itt vannak ezek a visszatérő álmaim. Ma még megkímélt a sokktól, mert csak feltörték, de teljesen megrongálták, de szinte mindig azt álmodom, hogy ellopják, aztán veszek egy másikat, az is eltűnik... és csak azon rágódom, hogy ez hogy történhet velem. Talán nem tettem meg minden biztonsági dolgot, hogy ne tudjanak hozzáférni?
Néha olyan zaklatottan ébredek, hogy nem tudom, hogy most ez tényleg álom volt, ezért szinte sírni tudnék.

Reggel, ha felébredek, az az első, hogy kinézek az ablakon, persze csak olyan helyre állok, ahonnan látom is. Egy tabu van, oda soha nem állok... kitalálhatjátok melyik az a hely, de talán mindenki rájött.... ahonnan eltűnt az előző édes Opel Vectrám! Szerettem... Érzelmek, helyek, nyaralások kötődnek hozzá. Akkor ezt jelnek vettem, hogy véget ért egy szakasza az életemnek, és új lappal kell indítani.

Az nyugtatott eddig, hogy ritka, hogy kétszer is megtörténjen, és ilyenkor jön valaki, akinek már 2 autóját is ellopták. Csak a remény marad.. . és a sok biztonsági eszköz, amivel meg lehet nehezíteni a "Mesterek" dolgát. Ide most sok átkot, és csúnya szavakat írnék, de nem teszem, mert jó kislány vagyok:D:D:D

Jaa és még egy dolog amivel megmagyarázhatom a dolgot, hogy talán egy balesettől kímélt meg így az élet. Azt hiszem ebbe fogok kapaszkodni!

Vigyázzatok az értékeitekre.... :)





8 megjegyzés:

Rucola Designs írta...

Érdekes, én is szoktam ezt álmodni, pedig tőlem még nem loptak autót, csak feltörték. A férjem mindig mondja, hogy nem szabad ennyire kötődni tárgyakhoz, de nagyon nehéz megvalósítani!

do írta...

Velünk is megtörtént. Anyuék kocsija volt ugyan, de én is háromszor visszamegyek azóta megnézni, hogy bezártam e a sajátom. Én csak a rejtett kapcsolóban hiszek, nálam a riasztók már leszerepeltek. Itthon nyugodt vagyok, udvarban áll, kutya vigyáz rá :D, de ahogy elmegyek itthonról rémálom, para indul.

kreatívhit írta...

Ahogy Kovaxka férje javasolja..az a megoldás. minden kellemes emlék ellenére nem szabad tárgyakhoz ennyire kötődni.Tovább megyek az ember szívébe csak a családja a szerettei kerülhetnek ennyire be tárgyak semmi kép.Hiszen ahogy írod a fellépő hiány szinte kiépít kivált egy sor helytelen reakciót.

Margó írta...

Drága Brigi!
Nem használok asztali naptárt, soha nem tudom, milyen névnap van. Azonban láttam, milyen gyönyörűséget készített Neked Dorka, és akkor jött a felismerés: tehát, ha megkésve is, de sok boldogságot kívánok névnapod alkalmából, amihez rögtön kapcsolom, hogy sok szerencsét és kellemes álmú éjszakákat!

Nekem is van történetem, hogyne lenne?!
Két éve ellopták a táskámból a pénztárcámat, ami rendkívül praktikus volt, mert az aznap automatából kivett 25eFt mellett, minden iratom benne volt. Egyetlen kivétel a forgalmi, mert az nem fért bele! Kénytelen voltam a fél éve készített jogosítványommal együtt mindennek utánajárni és persze fizetni. Nem esett jól a dolog, semmiképpen.
Megfogadtam, soha többet ilyen pénztárcát, de néhány nap múlva vettem egy hasonlót.
Egy hónapja ellopták a 3 hónapos telefonom és az újabb pénztárcám. (mindkettő a munkahelyemen történt, a második esetet tuti, hogy egy besurranó tolvajnak köszönhetem, láttam egy férfit, és mintha áramütés ért volna, visszaléptem, behúztam az ajtóm, de természetesen nem zártam be és egyedül vagyok egy szobában - ügyfelek járnak hozzánk)! Szóval, délután észrevettem a telefonom hiányát, és csak másnap reggel a pénztárcám!! ... és természetesen minden iratom benne volt, kivétel a forgalmi:-) Hála Istennek!
.. és kénytelen vagyok hálás lenni a tolvajnak, mert második nap délután a postán keresztül visszakaptam az irataimat - örülök, mert már nem tudom melyik okmányirodába mennék, hogy ne nézzenek bolondnak, hogy ilyen sűrűn cserélgetem az irataimat!!
ÉS MOST NEM VESZEK PÉNZTÁRCÁT, PERSZE AZÓTA NEM TALÁLOK SEMMIT:-)
Igen a rossz érzés mellett már csak mosolyogni tudok azon, hogy milyen balek vagyok:-))) De, azt azért átérzem, hogy egy autó, az egészen más dolog!
Igen, mindig rögtön az jusson az eszedbe, hogy valami rossztól menekített meg az, aki ezt tette Veled!!! Túl azon, hogy úgy gondolom, egyszer mindenkinek felelnie kell a tetteiért!
Én azt szeretem, ha Te mosolyogsz:-)))))
Húúúúúúúúúúh, de hosszú voltam! Bocsi!

Bíró Ágnes írta...

Ó, Brigi, de sajnálom! Nem tudtam, hogy loptak már tőletek kocsit. Szörnyű!! Úgy utálom az ilyen enyves kezűeket.
Icipicit ismerős az érzés amúgy. Amikor egyetemre jártam az utolsó évben kocsival mentem Pestre és egyik reggel mikor mentem a busz elé, láttam, hogy éjjel lelopták mind a 4 dísztárcsát a kocsimról! Sírógörcs és társai. De ezt Te tudod!! Mindig ettől féltettem én is, vagyis nem ettől hanem rosszabbtól és lehet ez vonzotta be a bajt, nem tudom. Én is minden este és reggel megnéztem a kocsit suliba indulás előtt, hogy okés e, merthogy bkv-val közlekedtem ám a városban, egy hétig a parkolóban állt mindig a kocsi.
Debrecenben ilyen attrocitás még nem ért szerencsére.
Rémálmok? Hát nem hinném, hogy valaha is nyugodni hagynak majd amíg ilyen nagyvárosban éltek, vagy nem zárt garázsban altatjátok a kocsit.
Sok puszi!!!

Rita(006) írta...

Én is a pasis vonalat képviselem nézetemben: nem szabad ragaszkodni a tárgyakhoz. Ami megvehető (még ha ilyen drága dologról is van szó) nem szabad, hogy az életét irányítsa az embernek. Vagy az álmait! A tárgy van értünk és nem fordítva. Nem egyszer törtem meg az autó(i)m (de nem kicsit), nagyon fájt látni milyen csúnya, aztán fájt kifizetni azt a sok pénzt, de tudod egyben vagyok, és ha nem ez a négykerekű, akkor majd egy másik, ami elvisz A-ból B-be. Ja és valóban: amitől félsz, az bekövetkezik! Bevonzod! Tudom nehéz és kívánom, hogy ne történjen más valóban komoly, visszavonhatatlan, pénzel nem megoldható probléma! Vallom, hogy az értékeink nem az autónál kezdődnek! Mosolygós álmokat és ébrenlétet kívánok Neked!

krisssz írta...

Jaj, Brigi! Sajnálom, hogy ilyen történt, és azt még jobban, hogy ilyen következményei vannak. De magadon csak te tudsz segíteni. Persze alkat kérdése, de azért lehet gyúrni az ügyön:)) Nem ezek az élet fontos kérdései. Erre kell gondolni, és kész. Te döntöd el, hogy hogy reagálsz eseményekre, jóra rosszra egyaránt. És a rossz ugyanúgy jó valamire, mint a jó:)

DAnett írta...

Brigikém teljesen meg tudlak érteni. Nekem évekkel ezelőtt az albérletemet próbálták meg feltörni. Nem derült ki, hogy én , vagy más valaki riasztotta-el a betörőt, de "szerencsére" csak az ajtó szétveréséig jutott el félig. Na nekem azóta sem kell több, totál parázok ha én megyek el utoljára otthonról és nekem kell zárnom a bejárati ajtót. (peszre azóta máshol lakom...de akkor is) Már már kényszeres vagyok.. úgyhogy mélyen megértem a félelmedet. Volt, hogy 5x ajtórángatás után az utca végéről visszamentem, hogy bezártam-e az ajtót. Szerintem ezek a "sérülések", sokkok sosem múlnak el, a félelem beégette magát a tudatunkba. Sajnos.
Csak reménykedni tudok, hogy soha többé ilyen látvány nem fog fogadni...