2010. március 14., vasárnap

Anyukám szülinapi tortája!!

Március 1-én volt az anyukám születésnapja!

Mindenféleképpen én szerettem volna tortát készíteni!
Ugye emlékeztek, hogy a hugomnak is csináltam augusztusban egyet!

Az 1 kiló Szamos marcipánnak a fele megmaradt, így azt használtam fel! A kis mennyiségű zöld és sárga marcipán, teljesen megkeményedett, alig tudtam megmenteni a zöldből egy kicsit a leveleknek, a sárga kidobandusz lett!
Sütöttem egy kerek tortát, megkentem puncs krémmel, aztán kivágtam egy szív formát, amit egy kicsit elszúrtam. Ha ilyet csináltok, fontos, hogy egyenesen tartsátok a kést, én nem így tettem:D:D

A piskóta tetejét vaj és cukor keverékével megkentem vékonyan, és ráhelyeztem a marcipánt, amit elötte porcukron nyújtottam ki! A felesleget le kell vágni.. hát ez nem lett nálam túl szép... gyakorolni kell még! Aztán már csak a díszítés marad! Rózsákat is én csináltam, egy picit hagytam száradni a levegőn, aztán letakarva, hűtőbe helyeztem!

Piskóta recept: Sütis néne blog

Hozzávalók: 4 tojás, 25 dkg porcukor, 25 dkg finomliszt, 1 csomag sütőpor, 1 dl víz, 1/2 dl olaj

1. A 4 tojássárgáját a porcukorral( nem kristálycukorral), a vízzel és az olajjal összekeverjük. ( akár citrom vagy narancshéjjat is lehet bele reszelni)
2. Liszthez adjuk a sütőport és a tojásos alaphoz öntjük.
3. Majd a tojásfehérjét kemény habbá verjük és az egészet finoman elkeverjük.

Sütőpapírral kibélelt tepsiben 175 fokon 30 percig sütjük.

Puncskrém:

2 db puncs pudingot felfőzöl
7 dl tejjel
Majd, 20dkg vajat vagy margarint és 20 dkg porcukort habosra keverünk, és a teljesen kihűlt pudinghoz keverjük! És kész is!!


Ez pedig az elkészült mű!!!






19 megjegyzés:

Évi írta...

Nagyon szép torta, ügyes vagy! Boldog szülinapot anyukádnak!

Secima írta...

Ez nem semmi torta. Bizonyára nagy volt az öröm. :)

Noncsi írta...

Brigi, óriási gratula a gyönyörűséges tortádhoz. Én is szoktam mind a 3 fiúnak tortát készíteni, de ez fantasztikusan szép lett!!! :)

csuti írta...

Ez eszméletlenül jó! Igen, én még emlékszem az előző tortádra, attól is rendesen el voltam ájulva. Egyszer én is ki fogom próbálni ez a marcipánozást.

Dorka írta...

Gyönyörű lett Brigi! Azt csiripelték a madarak, hogy nagyon jól is sikerült, azt hiszem ki fogom próbálni én is!

Bíró Ágnes írta...

Aztaaaa, de csini torta!! :) biztos nagyon finom is volt. Nagyon ügyes vagy! :)

Szilvi írta...

Hú de guszta- nyami.
Főleg, hogy most kezdtem a 90 napos fogyit ;-P

Merika írta...

Hú de csodás és azok a rózsák!!!!Hát nagyon ügyes vagy!!!! És én hogy imádom a marcipánt!!!!!

Timi írta...

Brigi ez nagyon szupi torta lett! Az összhatás is nagyon tuti! biztos fincsi volt! nyami... Érdemes volt vele dolgozni!
/egyébként tegnap a te piskótareceptedből készített nekem a férjem tortát! (majd írok róla a blogon...)/

LaceE írta...

Ahhoz képest, hogy elszúrtad, meg szerinted nem lett szép, szerintem simán vetekszik egy cukrászdai tortával. Anyud pedig biztos ezerszer többre értékelte :) Isten éltesse utólag is (az én anyumnak, meg ma lenne a szülinapja)

DAnett írta...

Wowwww Brigi! Már a múltkor megcsodáltam a hugodnak készített tortát, de ez is FANTASZTIKUS lett!! Hogy Te mennyire ügyes vagy!!! Anyukádat pedig Isten Éltesse Sokáig! :)

do írta...

Gyönyörű torta! Biztos nagyon finom lett :D Ügyes vagy!

éva judit írta...

nyami:) 1 szeletet igy virtuálissan elfogadok:)

Miss Szilva írta...

Zseni vagy...! :-D Gyönyörűűűűűűűűűű!!!!

Timcso írta...

Hű-ha, ez valami csodás lett Brigi! Nagyon ügyes vagy!!Sok boldogságot kívánok Anyukádnak!!:)

kisvirág írta...

Ez gyönyörű, biztos fini is volt :) Anyukádnak boldog születésnapot így utólag!

Tinci írta...

nyami nyami, ez nagyon szuper lett! Ügyes vagy, gratulálok, és Isten éltesse az anyukádat!

Unknown írta...

gyönyörűséges tortát készítettél Brigi! Nem is lett volna szívem felvágni ;) nagyon ügyes vagy!

hAnd-i írta...

váááááóóóóó, ez valami fantasztikus lett... olyan Brigis... készítessz nekem is egyet????